Több ezer kómás beteg fMRI adatait vizsgálták számítógépek együttműködésével a kínai Tudományos Akadémián a pekingi PLA Kórház orvosaival. A gépi tanulás módszerével végezték kutatásaikat, mely során az agyi aktivitást vizsgáló módszert fejtegették, mely arra alkalmas, hogy egy kómába esett ember agyi funkcióit és felépülési esélyeit megállapítsák vele.

A kutatók a betegek adatait bevitték egy számítógépbe, mely megállapította, hogy képes-e az adott személy még valaha felébredni a kómából. A megdöbbentően pontos eredmény szerint az orvosok számos esetben már lemondtak volna egy betegről, a gép viszont precízebb számításokat végezve többször is bizonyította, hogy van reménye a páciensnek a túlélésre.

A módszer jelenleg 90 százalékos pontossággal működik. A jövőben tehát lehet, hogy a technológia alkalmazása és az orvosi etikai kódex betartása fog megmenteni életeket, melyekről mások már lemondtak volna.