Májustól akarták bevezetni a 3 eurós napidíjat, de úgy tűnik már korábban is csak belépési díj fejében léphetünk a városba.

A városvezetés ezzel kapcsolatos terveit kedden hagyta jóvá az önkormányzati tanács, annak ellenére, hogy az olasz idegenforgalmi miniszter többször is ellene volt a tervezetnek. Egyelőre nem tudni, hogy a szabályozás mikortól lesz hatályos, de eredetileg májustól akarták bevezetni.

A napidíj a Velencébe látogató, úgynevezett egynapos turistákat sújtja majd, akik reggel jönnek, este mennek és alig fogyasztanak.  Ők egyébként a látogatók 70%-át teszik ki, akik az idegenforgalmi bevételhez csupán 30%-ban járulnak hozzá.

A fejenkénti 3 eurós belépési napidíj 2020. január elsejétől a duplájára növekedne, 2022-től pedig az előzetes belépési foglalás is kötelező lesz  mind az olasz, mind pedig a külföldi látogatóknak. A fejenkénti árszabás csúcs szezonban akár tíz euróra is növekedhet.

A napidíj alól mentesülnek a Velencében és Veneto tartományban élők, valamint a hat évnél kisebb gyerekek, a fogyatékkal élők valamint kísérőik, emellett a hatósági személyek és a velencei CityPass turistakártya tulajdonosok. A szállást is foglaló látogatók pedig kedvezményben részesülnek.

Luigi Brugnaro polgármester szerint a napidíj bevétele a város történelmi kincseinek fenntartására és a turisták után maradó hulladék elszállítására lesz majd fordítva.