Nyárra foglaltál, mert azt gondoltad, hogy a karneváli szezonon kívül majd nem kell irdatlantömegtől tartanod Velencében? – TÉVEDTÉL!

A romantikus olasz város az év minden szakában olyan népszerű, hogy más európai turisztikai mágnesekhez hasonlóan, itt is kénytelenek a helyi szervezetek és hatóságok óvintézkedésként bevezetni a tusista áradat szabályozására nem éppen turista-barát eszközöket.

Évek óta szenvednek a turizmustól Velencében. A helyzet olyannyira aggasztó, hogy már a város létét is veszélyezteti túlzott népszerűsége. Lényegében a város lakosságánál is több a látogatók napi száma. A tömeg meg fékezésére nagyon szigorú lépésekre szánták el magukat a velenceiek.

Bizonyos turistalátványosságoknál létszámkorlátozást vezettek be. A betartás és a nyomonkövethetőség érdekében a város honlapján és közösségimédia-felületein teszik közzé a turisták számát az odautazók részére, hogy ne érje őket meglepetés, amikor nem engedik be őket egy-egy helyre a létszám stoppolás miatt.

Velencében arra is igyekeznek ösztönözni a látogatókat, hogy a város külső területeit is vegyék célba az óvárosi rész helyett/mellett. A tudatos vendégterelés persze nem jön be az Instagram fotókra éhes tömegeknek, akik készek órákon át várni akár, ha nem férnek a látogatói keretbe.