Négy éve dobott piacra utoljára új iPod Touch verziót az Apple. A cég szerint pedig az igényeket kielégítve szükséges, hogy egy frissebb verziót is kiadjanak a termékből.

Sokat kellett várni a 2015 nyarán kiadott hatodik generációs készülék után. A szünet alatt az Apple inkább a telefonjaira és laptopjaira koncentrált. Eddig! Most jelentették be, hogy mégsem hagynak fel az iPodok fejlesztésével, sőt új verziót adnak ki belőle.

Az új kütyü megkapja az iPhone 7-ből ismert A10 Fusion Chipet, a gyorsaság és a grafikus élményérdekében, hogy akár az új játékok is könnyen fussanak rajta. Külsőre nem sok különbség lesz, a kijelző továbbra is 4 coll, és marad a Home gomb is. Hat színben jelenik majd meg és háromféle tárhelymérettel (32/128/258 GB). Az ár 84 990 forinttól kezdődik, a legdrágább és legnagyobb tárhelyű 164 990 forint lesz majd.